Szurkolói szemmel jól olvasható, sportfogadóként pedig jól ikszelhető eredmények születtek az Európa Liga magyar vonatkozású meccsein. A Puskás Akadémia meccsforma nélkül, zilált kerettel megúszta egy hármassal, de ne gondoljuk, hogy sokkal olcsóbban megúszták volna, ha bemelegítve érkeznek Stockholmba. De mi a helyzet a pesti és fehérvári csapatok teljesítményével?

Csak a jól ismert Honvédos szenvedés

Bíztam abban, hogy idén egy szebben játszó Honvédot fogunk látni, de pillanatnyilag ugyan az az érzésem, mint tavaly vagy előtte vagy az előtt, meg úgy általában. A piros-fekete foci skill kimerül a magyar kupa specializációban, azon kívül viszont erős a lemaradásban vannak az európai alsóházban. A finn bajnokság úgy általában a magyar alatt van; ez tegnap így sikerült, győzelmet nem magyarázunk, ugye?

Egóvári önkitolás a javából

Az este másik nagy tanulsága arra mutat rá, hogy miért nem képes a Fehérvár igazán veszélyt jelenteni a bajnoki címre. A sóstói tesztoszteron már a megyehatáron jól kiszimatolható, ráadásul a Vidi új edzője, akit sok fórumon neveztek már erős önbizalmúnak egy olyan csapat élére került, ahol szerintem és szelíd meglátásom szerint jóval több az EGÓ-mezszámú játékos, mint amit egy csapatjátékban foglalkoztatni ildomos. A Vidinek (őszintén) a rendes játékidőben nyernie kellett volna, ezek a srácok jóval többet tudnának, de ehhez olyan karakterek kellenek a kispadra, akik képesek nevelni és munkára fogni az erős egyéniségeket. A magyar foci metakommunikációját tanulmányozva olyan jóslásom van, ami nem jelent sok jót sem az EL-reményekre, sem pedig Márton Gábor fehérvári karrierjére nézve.

Kritikán túl

Háromból két csapatunk tovább jutott: a Honvédnak nem jósolnék még egy kört, de a Vidinek, ha a mezek alatt szunnyadó rakoncátlan erőt sikerül hatékony munkára fordítani, akkor összejöhet az előre lépés.