Ahogy a szurkoló látja, érzi és gondolja

NB1Blog

Bp. Honvéd: Célfociból a szórakoztató játék felé

2020. július 15. - nb1er

Érdekes színfoltja a Budapest Honvéd a magyar labdarúgásnak, mely alakulat úgy nyert bajnoki címet és kupákat az utóbbi években, hogy játékuk igazából se nem mondható szépnek, "hatékonynak" vagy éppen szórakoztatónak. Most viszont úgy tűnik, hogy felkészültek a színvonal váltásra, legalábbis erre következtethetünk a klub átigazolási aktivitásából és a sajtóban tett nyilatkozatai alapján.

Az elit csapatok mögött erős pozíciót foglal el a Honvéd, amely évek óta hozza el a játékképéből nem éppen következő igen szép eredményeket. Természetesen vannak szuper játékosok a kispestiek keretében, és szív-lélek légiósok is, akik hosszú évek alatt elég sokat bizonyítottak hazai körülmények között. De ami tudásban elég a kupára vagy egy meglepetés bajnoki címre, az bizony sajnos nagyon nem sok a nemzetközi porondon. A Honvéd az a nevető figura az egymást körbe püfölő első osztályban, aki valahogy mindig a legjobban jön ki a balhéból.

Segítsd az NB1Fan blog működését, hogy minél többekhez eljuthasson! Adj esélyt a blogon elhelyezett reklámcsíkoknak és a szerzőnek azzal, hogy az oldal látogatásakor felfüggeszted a reklámblokkolót és újratöltöd a cikket. Meccsbelépőre gyűjt. :)

A játékosmozgások állása szerint szebb játékban reménykedhetünk

Szurkolói véleményem szerint olyan játékosok távoznak a keretből, akik nem okoznak jelentős veszteséget, viszont olyan nevek jönnek, akiket azért egy nemzetközi párbajban is szívesen megnéznék. Baráth Botond után Tamás Krisztián aláírása ad okot a bizalomra, de külön örülök Zsótér érkezésének is. Tamás Krisztián szuperül játszott a ZTE-ben, Zsótér pedig jó értelemben lógott ki az Újpest mezőnyéből. Örülök, hogy idén is láthatom az EL selejtezőiben! Szintén a ZTE-ből nyergelhet át piros-feketébe Bobál Gergely, akit a zegi vezetés egészen biztosan nem szívesen engedett el, sőt úgy saccolom, hogy bosszúsak miatta. Mondjuk menedzserként vagy tulajként én is az lennék, ha a befektetésem kiszökne a címerem alól.

Hallgasd online kedvenc rádiódat!

Jó keret, szép remények

Bódog Tamás, a csapat új mestere egy egészen éles kerettel bizonyíthat, a klub pedig jövőre is a nemzetközi helyezésekért kíván harcolni. Úgy hiszem, hogy erre egészen jó esélyük van, nem látom azt egyelőre, hogy a Fradi és a Fehérvár után mely csapatokban lesz akkora potenciál, hogy kiszorítsák a XIX. kerületieket a levesestál közeléből. De ami a legfontosabb, hogy egy papíron szebb, szórakoztatóbb játékkal kecsegtető brigád van formálódóban az öltözőben.

lion-794962_1280.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nb1fan.blog.hu/api/trackback/id/tr4416007454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.