Zéró izzadtsággal 0:2-re lépte le a Malmö a magyar kupagyőztes Honvédot az Európa Liga selejtezőjében. Az eredmény nem Bódog Tamás kudarca, hanem sokkal inkább a magyar foci elégtelen bizonyítványának próbavédése. Azt, hogy az esti meccsből baj lesz, arra már a felvezető műsorból következtethettünk. Egyrészt mást mondott, másképp jellemezte az edző és a stúdiós szakértő ugyanarról a csapatról, másrészt arra építeni, hogy a lendületes Honvéd a Diósgyőr elleni 2:4 miatt valódi ellenfele lehet a svéd erőgépnek, az egy olyan alternatív magyarázata a helyzetnek, ami alapból arcvakarós.
A nyáron még úgy tűnt, hogy a 2020-as Honvéd végre elmozdulhat a szenvedős fociból valamerre, ezzel szemben a csütörtöki játék messzemenően elmaradt még a minimális elvárásoktól is.
A Honvéd kupagyőztesként egy szimpatikus edzőpartnernél nem erősebb ellenfél Európai viszonylatban, ami két dologra hívja fel a figyelmet. Egyrészt ennyit ér ma kupagyőztesnek lenni Magyarországon, másrészt nemzetközi értelemben zéró közeli teljesítményre képes az a csapat, amiben néhány kóbor léleknél több magyar játékos szerepel a kezdőben. Na ezért nincs több játékos a Fradiban és a Vidiben. Ezért, mert a jobban csengő NB1-es nevek pontatlan, ötlettelen és olykor lelketlen játékot produkálnak a nagy lehetőségek kapujában, ezzel a mentalitással pedig garantált üzleti bukás elindulni Európába. Fáj, hogy ezt kell mondanom, de teljesen megértem, hogy inkább igazol a Fradi szlovák válogatottat, mint magyart.
A meccs számomra legmélyebb pontja egyébként egy szögletnél volt, amikor a padról jött utasításnak teljesen az ellenkezőjét hajtotta végre a diósgyőr-verő Honvéd elit: beadás helyett albizés kicsiben.
Csalódás a Honvéd, de nem azért, mert kikapott a nyilván esélyes Malmőtől. A pályán mutatott zsákutca foci az, ami rémisztően magyar foci.